Rába-Duna-Vág Európai Területi Társaság 2021. november 9-én és 10-én Információs napot tartott online formában magyar és szlovák nyelven egyaránt, amelyen a Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítására vonatkozó, 4. prioritási tengelyű (SKHU/WETA/2101) pályázati felhívás került bemutatásra. Az online térben Német Zoltán RDV ETT elnöke nyitotta meg az információs napot, kiemelte, hogy a a Kisprojekt Alap  a Szlovák – Magyar Interreg Program egyik legsikeresebbje, amely eddig 6 millió euró értékben csaknem 120 pályázatot támogatott, ez a projektpartnerekkel együtt 250 szervezetet érint. Vasi Emma, az RDV ETT igazgatója, a Rába Duna Vág  Európai Területi Társulás  szerepét hangsúlyozta, majd a határtérség fejlesztésében és az együttműködésben elért eredményeket  vázolta fel.  A jelenleg meghirdetett pályázati felhívás ERFA-ból származó teljes összege csaknem 620 000  EUR, amely még valamelyest növekedhet a pályázatok elbírásáig. A Kisprojekt Alap 20 000 EUR és 50 000 EUR közötti támogatást tud nyújtani a pályázók számára. A pályázati felhívások benyújtási határideje 2021. december 3. a megvalósításé pedig 2022. április 30.

A virtuális találkozón az önkormányzatok, közintézmények, az iskolák, a civil szervezetek, a polgári társulások, a helyi akciócsoportok képviselői vettek részt, 190 jelentkező regisztrált az eseményre. Ismertetésre kerültek a  pályázati felhívás céljai, aktivitásai, célcsoportjai, a támogatott tevékenységek, a várható eredmények, a fenntarthatóság valamint a pénzügyi támogatásra vonatkozó egyszerűsített formanyomtatványok. A tájékoztató nap keretén belül konkrét tapasztalatok is megosztásra kerültek valamint kérdésekre is volt lehetőség. Köszönjük a részvételt!

További információ a honlapunkon: https://rdvegtc-spf.eu

Sikeres pályázást kívánunk!