A Kisprojekt Alap Monitoring Bizottságának 3. ülése 2019. december 16-án, a Pest Megyei Önkormányzati Hivatalban került megrendezésre. Az ülést a Rába-Duna-Vág EGTC igazgatója és egyben a Kisprojekt Alap Monitoring Bizottságának elnöke, Vasiová Ema vezette.

Az ülésen részt vett az Interreg V-A SK-HU Együttműködési Program Irányító Hatósága, Nemzeti Hatósága, a Monitoring Bizottság további tagjai a Nagyszombat Kerületi Önkormányzat, Nyitra Kerületi Önkormányzat, Pozsony Kerületi Önkormányzat, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye és Pest megye képviseletében, valamint a megfigyelőként a Közös Titkárság képviselői.

Az ülés legfontosabb részét a 2019. április 1. óta folyamatosan nyitott SKHU/WETA/1901 pályázati felhívás 1. elbírálási fordulójának keretében benyújtott Pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmek jóváhagyása jelentette. Az ülés további részében a kisprojektek megvalósításához szükséges dokumentumok, valamint a felhívás formanyomtatványának és mellékleteinek kiegészítéséről és kisebb technikai módosításairól, valamint az Audit Hatóság jelentéséről értekeztek a jelenlévők.

Az ülés keretében a Rába-Duna-Vág EGTC igazgatója beszámolt a pályáztatás és megvalósítás során gyűjtött tapasztalatokról, ismertette a benyújtott pályázatokra vonatkozó statisztikai adatokat, a kérelmek értékelésének menetét, valamint a KPA tanulságait és a folytatásra vonatkozó terveket.

A Kisprojekt Alap 3. Monitoring Bizottsági ülésének valamennyi programpontja megvitatásra került a Monitoring Bizottsági tagok és megfigyelők által.

Az ülés keretében jóváhagyott pályázatok listája közzétételre került.