Az RDV ETT a kialakult pandémia miatt törölte a  Kisprojekt Alap Monitoring Bizottság 2020. március 19-re meghirdetett ülését és írásbeli szavazást tartott 2020.2.4-ig.

Annak ellenére, hogy az elsődleges cél a jelenleg nyitott SKHU/WETA/1901 pályázati felhívás 2. elbírálási fordulójára benyújtott pályázatok sorrendjének jóváhagyása volt, az RDV ETT napirendbe foglalta a KPA megvalósítását bemutató tájékoztatást is, hogy ezzel is támogassa a döntéshozatalt.

Per rollam-al összesen 23 pályázat került jóváhagyásra, ebből 6 db, 270 062,16 € euró ERFA összeggel az 1. prioritási tengely keretében az 1.sz. táblázat szerint, és 17 db, 768.407,43 euró ERFA összeggel a 4. prioritási tengely keretében a 2.sz. táblázat szerint.

Az RDV ETT által irányított Kisprojekt Alapon belüli jelenleg is meglévő forrás további pályázatok megvalósítására nyújt lehetőséget, ezért biztatjuk a pályázni vágyókat, hogy nyújtsanak be kisprojekteket. A következő forduló határideje 2020. április 30. További információ az alábbi linkre kattintva érhető el: http://rdvegtc-spf.eu/palyazati_felhivasok/palyazati-felhivas-kisprojekt-alapbol-palyazok-szamara-nyugati-hatartersegben/

A jóváhagyott projektek listája itt letölthető: